A PwC szerint ma is lehet tőkét találni

Könnyebb helyzetben vannak azok a vállalatok, melyek nem a túlélést, hanem a növekedést szeretnék finanszírozni.
 

A nap sugarától otthonunk melegéig

Interaktív bemutató a megújuló energiáról Debrecen és Pécs után városunkban.
 

Drágább lesz a cégalapítás

Egy kft. bejegyzéséért márciustól 15 ezer helyett 50 ezer forintot kell fizetni.
 

Reneszánszát éli az üveg

A Hefter Galéria szépségében is a világörökség része.
 

Elkészül a város zajtérképe

Hosszú távon csökkenhet Győrben a környezeti zajszennyezés.
 

Ahány ház, annyi fűtésszámla

A tulajdonosok a gázzal járnak a legjobban, a legtöbbet a villanyfűtésért kell fizetni.
 

Elképesztő válság az építőiparban

Az építőipar 2006 óta tartó visszaesése 2011-ben is folytatódott, a termelés 7,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.
 

Göncz Árpád köszöntése

A harmadik magyar köztársaság első elnöke 90 éve született.
 

Nőtt januárban a munkakeresők száma

2012 első hónapjában rekordszámban, több mint 1 millió alkalommal keresték fel a Jobinfo.hu állásszemléző oldalt.
 

Változás a fizetési kedvezményekben

Könnyítési és adómérséklési kérelem: ügyfélkapun keresztül.

 

Megkezdődött a szakképzés az Audi Hungaria Projektközpontjában

Utánpótlás-biztosítás magas színvonalon, vonzó jövőkép a fiatalok számára.
 

Költségigényes és nehéz a természettudományos oktatás

Ma az élet szinte minden területét befolyásolja a műszaki tudás. A környező világ megismerése, megértése egyre komolyabb tudományos ismeretet igényel.
 

Lego-csodák tömkelege

 

Közérdekű a gyermektábor felújítása

Egy turnusban 282 személyt tudnak fogadni az ország egyik legolcsóbb nyári intézményében.
 

Saját darab, saját koreográfia

A táncművészeti szakközépiskola munkájába ilyen eltökéltséggel csak négy éve kapcsolódott be.
 

Kétmillió dolgozó jár rosszabul januártól

Bérkompenzáció nélkül minden átlag alatti fizetés csökken 2012-ben.
 

Rekordév az Audi Hungáriánál

Több mint 1.800 000 motor, közel 40.000 személygépjármű, ütemterv szerinti gyárbővítés.
 

Játékos ismerkedés a barokk korral

Tudás, erő, boldogság, szépség, humor és fiatalság: ez az életelixír.
 

Deák Ferenc Szakközépiskola: péntek esti szalagavató

 

Rendőrkéze​n az enesei bankrabló

Akciófilmbe illő jelenetek voltak a Kodály Zoltán úti italdiszkontban.
 
<< 1  2  3  4  5 >>

Rendőrségi tanácsok a népszámlálásra

A bűnözők ebben az időszakban sem pihennek, kihasználhatják a lehetőséget, hogy pénzhez és értékhez jussanak.
 

Digitális Médiaközponttal bővült a Széchenyi Egyetem

Az egyetem kötelességének érzi, hogy a központ és a csúcstechnológiás eszközrendszer kihasználtsága maximális legyen.