Tovább menetel a Győr-Szol – Széchenyi Egyetem

A nagy múltú Budapesti Honvédot fogadta pénteken este a győri Egyetemi Csarnokban az idei bajnokságban remeklő Győr-Szol - SZESE férficsapata. Az egykori 1955-ös népstadionbeli EB-győztes válogatott nagyhírű honvédos kosarasainak, mint Greminger, Bánhegyi, Borbély mai utódai az első negyedben pusztán 3 szerzett ponttal indították az összecsapást. A folytatásban kicsit visszaesett a hazai gárda, mely azonban a növekvő számú érdeklődő (mintegy 300 néző) legnagyobb örömére át tudott lendülni a holtponton és 39-30-as vezetéssel zárta az első játékrészt.

A szünet utáni újabb negyedet 26-20-ra nyerte Kozma Tamás edző együttese, így az utolsó játékrészben a közönség már az extra teljesítményekre is figyelmet fordíthatott: Pankár Tibor, Horváth Gergely és Hegedüs Attila kiemelkedő játéka mellett örvendetes a saját nevelésű fiatalok, így Stánicz Péter és Baruta Richárd beilleszkedése, hasznos kosárlabdázása.

A Győr-Szol - SZESE végeredményben azzal győzött 90-75-re, hogy átlépte korábbi árnyékát, mely szerint idegenben képes jobban játszani. A következő hármas sorozat (Bonyhád idegenben, Veszprém itthon és Nagykanizsa idegenben) sok mindent tisztázhat abban a kérdésben, hogy a végső rájátszásban lesz-e esélye a győri férficsapatnak a legmagasabb osztályba jutásra?

 

    Segítség a hozzászóláshoz

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

     

    Fergeteges tanévzáró ovifoci fesztivál Győrött

    Grandiózus sportfesztivál keretében búcsúztatja a tanévet a Győri Ovifoci Klub szombaton az ETO stadionban.
     

    Lengyel Mónika bronzérmes az olasz adaptív versenyen

     

    A természet ajándéka Marcalvárosban

    Mozgási lehetőség - nem csak embereknek

     

    Folytatják a győrújbaráti faházak felújítását

    Kétezer-ötszáz kisdiák nyári élménye

     

    Autó- és motorcsodák nem csak rajongóknak

    Gokartverseny csupa extrémitással

     

    Pisztácia és Malipo az állatkert új kedvencei

     

    A közösséghez tartozás pozitív élményei

    Kilenc turnusban háromszáz gyermek táborozik

    Megoldás-e a nyári szünet lerövidítése?