|
|
|


Visszatérhet-e még a fogathajtó világbajnok?
Ha lehetősége adódna rá, újra a lovak közé csapna Fehér Mihály, a csapatban világbajnoki aranyat, egyéniben pedig bronzérmet szerzett fogathajtó. A nemzetközi porondtól 1996-ban visszavonult versenyző bármikor kész lenne megmérettetni magát, a sportághoz szintén erős kötödést érző lányai is támogatnák. Csak szponzort kellene találni, a támogatók felhajtása viszont nem az ő műfaja.
Az 57 éves fogathajtónak a lovakkal való foglalkozása családi indíttatásból eredt. Elmondása szerint már a nagyszülei is tartottak otthon lovakat, ő maga is ebben a környezetben nőtt fel. Gyerekként fuvaros édesapjának gyakran besegített mindazokba a mezőgazdasági munkákba, amelyek a lovak segítségét igényelték.
Sportolni mint díjugrató kezdett el az 1967-ben a győri lovardában, 1981-ban Hercegszántón vett részt először kettes fogathajtó országos versenyen, akkor figyeltek fel rá és a fogatára, az 1985-ös világversenyre már csapattagként utazhatott ki Angliába:
- Az első kettes fogathajtó világbajnokság nagy lelkesedést és lökést adott az egész sportágnak, Magyarországon nagyon sok egyesület rástartolt az eseményre. A vb-re négy fogat utazhatott ki, köztük az enyém, de sajnos, nem szerepeltünk valami fényesen. A legjobb lovam lesántult a szállítás közben, így végül a 18. helyezést értem el, ráadásul a magyar csapatból két versenyzőt kizártak a szervezők. Két évvel később viszont Németországban már ezüstérmes tudott lenni a magyar legénység, sőt, a következő világbajnokság rendezési jogát is megkapta az ország. A balatonfenyvesi viadal a szakág diadalát hozta. Egészen addig ugyanis a kettes csupán a már jóval nagyobb szakmai sikereket maga mögött tudható négyes fogathajtás kistestvéreként volt elkönyvelve.
Az 1989-es világbajnokságon a Lázár Vilmos, Szegedi Gábor, Fehér Mihály összeállítású csapat aranyérmet szerzett, sőt, Fehér Mihály még egy egyéni bronzérmet is begyűjtött magának. A címvédés Ausztriában azonban nem sikerült, a javítás a kettes vb-k történetében először az Amerikában megrendezett világbajnokságra maradt. A győri hajtó ismét bekerült a négytagú csapatba, amely aztán végül két magyar résztvevővel képviseltette magát:
- A 93-as vb-n elég furcsán jöttek ki a dolgok. Kiderült, hogy az Államokba való beutazáshoz szükséges, a lovakon elvégzett vérsűrűségi vizsgálat a hatból öt állatnál pozitív mintát mutatott ki. Köztük voltak enyémek is. Ezzel számomra kútba esett a bizonyítási lehetőség.
Fehér Mihály megemlíti, hogy Lázár Vilmos ott alapozta meg vállalkozását azzal, hogy az esemény után értékesítette a fogatát. Hogy mennyit érhet egy nemzetközi eredményekkel büszkélkedő négyes fogat? A mai piaci viszonyok szerint akár 100 millió forintig is terjedhet…
Miután Fehér Mihály rossz szájízzel elköszönt a kettes fogattól, átült a négyesre és azzal indult az 1996-os belgiumi világbajnokságon. Az ott szerzett bronzéremmel búcsúzott el végleg a nemzetközi szintértől.
Hogy miről ismerszik meg a jó fogathajtó? Az egykori klasszis szerint arról, hogy tud lovagolni és jó térérzékkel rendelkezik. Ő ezt a képességet már gyerekkorában elsajátította, amikor ifjú fuvarosként a szűk Király utcában irányította a lovakat. A távolság helyes felmérése, a megfelelő tempó megválasztása persze semmit sem ér, ha hiányzik a ló és a hajtója közötti emocionális kapcsolat. A fogat összeállítása is alapos ismereteket igényel, tekintettel az állatok különböző habitusára. Általában a négyesben előre kerülnek az akciósabb, bátrabb egyedek, hátulra pedig a munkának a fizikális részét végző, teherbíróbb lovak.
Fehér Mihály sajnálattal jegyzi meg, mára sokat veszített népszerűségéből a sportág, ennek egyik oka, hogy a maratonhajtásban kevesebb látványelem szerepel, mint amennyi ideális lenne. Az eredmények sem jönnek úgy, mint korábban, kettes fogathajtásban hosszú ideje nemhogy első helyre, de dobogóra sem állt magyar versenyző.
Helyettünk a németek és a hollandok viszik a prímet, akik nem csak versenyeredményekben, hanem a lótenyésztésben is lekörözték lovas nemzetnek titulált országunkat. A helyzet érzékeltetésére talán elég annyit mondani, hogy a magyar versenyzők Hollandiából vásárolják a lovaikat.
Fehér Mihály három lánya közül kettő szintén kitanulta a fogathajtást. Igen nagy büszkeséggel töltötte el, amikor az egyik országos versenyen ők voltak a segédhajtói. A lovak a család részét képezik, három kisbéri félvért tartanak a házuknál, megvan a fogat is, vagyis bármikor starthoz állhatnának.
- Nem zártuk ki egy jövőbeli futamon az indulás lehetőségét. A versenyzést azonban a jelentős részvételi költségek miatt elég nehéz egyénileg finanszírozni. Ahhoz, hogy újra elindulhassunk, szponzort kellene találni, de erre én nem igazán vagyok alkalmas. Én inkább a szakmához értek.
Segítség a hozzászóláshoz
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
Rendőrségi tanácsok a népszámlálásra
Digitális Médiaközponttal bővült a Széchenyi Egyetem
Jótékony gálavacsora Győrben
Mesterszakácsok a gyermekekért
A kreatív képzelőerő a későbbiekben kamatozik
A művelődés iskolai temploma
Teljes siker a második kulisszák mögötti rendezvény
Szereplők, nézők egy hullámhosszon
|
|
|
|
|
|



