Még ma is a vb-döntőről álmodik

Bizonyosan nem véletlen, hogy az Iváncsikkal találkozás emlékezetes eseményhez kapcsolódik, mégpedig a győri kézilabdacsapat 25 évvel ezelőtti IHF-kupa győzelméhez. A zöld-fehérek az 1985-86-os idényben a spanyol Alicantét maguk mögé utasítva nyerték el, a ma már EHF-kupa néven zajló bajnokság első helyezettjének járó serleget. Nem csoda, hogy a beszélgetés is erre hegyeződött ki. Iváncsik Mihály, aki Máriapócson született, hamar megszerette a kézilabdát, és mint a mesében, amikor a legkisebb fiú elbúcsúzott otthonról és elindult szerencsét próbálni, úgy alakult az ő sorsa is.

Az NB II-es Nyírbátori SC-ből érkezett húszévesen, 1979-ben Győrbe, és kellett közel két év, hogy „utolérje magát”. A csapat, mint elmondta, hamar befogadta, de technikailag sokat kellett pótolnia. Ajtony Ákos edzősége idejében jött, aztán Joósz Attila következett, aki összeállított egy remek csapatot. Az ETO fokozatosan egyre magasabbra jutott, 1985-ben bronzérmet szerzett a magyar bajnokságban, majd a következő évben ezüstöt, azután következett három éven át a bajnoki aranyérem. Ebben az időszakban háromszor a Magyar Kupát is elhódították.

Jó volt nemzetközi mérkőzéseken játszani – emlékezett vissza azokra az időkre a világklasszis kézilabdázó -, főleg a nyugati féltekén. Abban az időben sokkal kevesebbet tudtak az edzők is az ellenfelekről. A kapusokról is. Egy szélsőnek ismernie kell a hálóőröket. Hogyan mozdulnak a labdákra, mik az erősségeik? Először ez nehezen ment, de aztán a rutin segített.

Iváncsik Mihály szerint a kézilabda nemcsak játék, szórakoztatás is. Ezért törekedni kell a látványosságra. A cunderezés nagy tudora élt ezzel a lehetőséggel, sokszor a frászt hozva edzőire. A kérdésre, hogy a cunderezést lehet-e tanulni, Iváncsik Mihály természetesen igennel válaszolt. Ő is úgy leste el, aztán sokat gyakorolta. Azért némi tehetség is kell hozzá, meg helyzetfelismerés, no meg bátorság is, amikor alkalmazzák. - Be kell vállalni! – mondta a labda csűrés-csavarásában otthon lévő világklasszis.

A válogatottnak is erőssége volt. Világbajnoki ezüstérmesként ma már úgy gondolja, meg lehetett volna nyerni a jugoszlávok elleni mérkőzést a döntőben, Zürichben. A félidőben 12-12-re állt a mérkőzés, és a végén 24-22-re maradtak alul a magyarok. - Nem lesz többé ilyen – mondta egy kicsit keserűen, hiszen sajnos, sokan a második helyet nem nagyon ismerték el. Újra és újra megnézi a mérkőzést, és álmodik is vele.

Aztán következett a szöuli olimpia, ahová világbajnoki másodikként érkeztek. A sors ismét a jugoszlávokkal hozta össze a magyarokat, ezúttal a bronzmeccsen bizonyultak jobbnak (27–23) a „plávik”, és a magyar válogatott a negyedik helyen végzett. Nem volt csalódás, a negyedik hely nagy szó volt. Eredményei alapján bekerült az Európa- és a világválogatottba is, ahol több éven át öt alkalommal szerepelt. Az év játékosának választották 1989-ben.

Természetesen a beszélgetés során szóba kerültek az Iváncsik-fiúk is. Nem ritka eset az, amikor apa és fia egyazon sportágban jutnak el a világhírig. Arra azonban kevés példa van, hogy ugyanabban a sportágban három, sőt négy tagja is a családnak kiemelkedőt nyújt. Iváncsikéknál ez megtörtént. A világválogatott szélső apa után, aki 165 alkalommal ölthette fel a magyar válogatott mezét, a fiai is hasonló nyomvonalon járnak: Gergő és Tamás nemcsak az MKB Veszprém, de a válogatott meghatározó játékosaivá nőtték ki magukat. A 2006-os Európa-bajnokságon két Iváncsik rohamozta az ellenfelek kapuját, és mindkettő a széleken. A legfiatalabb, a 21 éves Ádám is a legjobb úton halad, hogy ugyanolyan karriert fusson be, mint bátyjai, sajnos ő sem Győrben.

Nem maradhatott ki a beszélgetésből a győri kézilabda mai helyzete sem. A ma is rendkívül népszerű Misi örül a lányok sikerének. De határozottan vallja, hogy a város megérdemelne egy jó férfi csapatot is! A férfiak játéka kőkemény. A férfi kézilabda manapság nagyon kedvelt, gondoljunk a veszprémiekre. A modern kézilabda gyors és fordulatos, tele izgalmakkal, kemény összecsapásokkal. Van remény győri fejlesztésére és ebben szívesen vállal szerepet a győri világhíresség, akit sokan ismernek külföldön is, hiszen Játszott Ausztriában és Németországban, majd a másodosztályú Komáromban fejezte be aktív pályafutását.

Iváncsik Mihály nem csak játékosként, apaként is megállta a helyét. Fiai számára is betartandó normaként állította, hogy a sporton túl, a hétköznapi életben is helyt kell állniuk. Tisztelettel, becsülettel, ahogy a cundertudor teszi a pályafutása után is – megérdemelve a vastapsot, nem csak a beszélgetésen részt vevőktől.